Ifj. Chikán Attila
az ALTEO Energiaszolgáltató Nyrt. vezérigazgatója
A 100 Magyar Energia és Klíma Innováció 2024 című kiadványban megjelent írása:
Egy lépéssel közelebb a klímasemleges gazdasághoz
A modern szabályozási központok a big data és a mesterséges intelligencia segítségével biztosítják, hogy fokozott terhelés mellett is stabil maradjon a háztartások villamosenergia-ellátása. Nélkülük az EU klímacéljai sem lennének megvalósíthatók, ugyanis az energiakiegyenlítést biztosító rendszerek kulcsfontosságúak a sok-sok megújulón alapuló kiserőmű integrálásához.
A megújuló energiaforrások terjedésének köszönhetően az utóbbi években drasztikusan megnőtt az igény a szabályozásra – hiszen például a naperőművek értelemszerűen időjárásfüggők, mivel borúsabb napokon kevesebbet termelnek. És bár a megújulók száma Magyarországon is egyre jobban nő, a kisebb egységek nagy részét egyelőre a gázmotoros kiserőművek teszik ki, amelyek földgázzal termelnek villamos energiát. A gázmotorok jellemzően 1–10 megawattosak, ami a több ezer megawattos országos rendszerben kis szereplőkké teszi őket. Ha azonban ezeket virtuálisan összekötik, és termelési kapacitásukat integrálják, akkor már jelentős erőművekként tudnak megjelenni a villamosenergia-piacon.
Itt jönnek képbe a szabályozási központok. Ezek előnye, hogy informatikai megoldásaikkal olyan termelőegységeket képesek integrálni, amelyek földrajzilag teljesen függetlenek egymástól, tehát az ország bármely részén elhelyezkedhetnek. Így a decentralizált egységek egy nagy virtuális erőműként kerülnek a kiegyenlítő rendszerbe.
A jövő egyértelműen a megújulóké
Az ALTEO 2021 októberében kezdte fejleszteni saját, mesterséges intelligencián alapuló erőművi villamosenergia-termelést irányító és optimalizáló energetikai-informatikai rendszerét, amelyhez a Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet nyújt szakmai támogatást. A fejlesztés alatt álló rendszer képes arra, hogy önálló termelési és kereskedelmi döntéseket hozzon, ezzel korrigálva az előrejelzési pontatlanságból fakadó termelési-fogyasztási egyensúlytalanságokat. A projekt részeként üzembe helyeztünk egy 5 MW teljesítményű elektromos fűtésű kazánt is a soproni erőművünkben, amely gyors teherváltási képessége révén magas szintű rugalmasságot biztosít szabályozási központunk számára.
Az ALTEO törekvései szempontjából kiemelt jelentőségű beruházásról van szó, a világ energiamixében ugyanis egyre nagyobb arányban vannak jelen a megújuló energiaforrás-bázisú, nagyrészt időjárásfüggő erőművek, amelyek működési jellemzői komoly kihívást jelentenek a rendszer stabilitásáért felelős rendszerirányítónak. Egyre nagyobb az igény az olyan, a meglévő rendszerekbe integrálható és optimalizáltan működtethető megoldásokra, amelyek képesek korrigálni a fent említett termelési-fogyasztási problémákat.
Az ALTEO innovatív információs és termelésmenedzsment-rendszerének előnye, hogy javítja a villamosenergia-rendszer stabilitását, növeli az ellátásbiztonságot, mindezekkel pedig egy klímasemleges gazdaság létrejöttét támogatja.
A 100 legérdekesebb magyar innováció 2018 című kiadványban megjelent írása:
Virtuális erőmű: kézzelfogható megoldás
A növekvő energiaigények kielégítése mellett a gazdasági, társadalmi és környezeti fenntarthatóság összhangba hozása az iparág működésével az egyik legnagyobb kihívás napjaink energiaszektorának. A folyamatos technológiai és rendszerszintű fejlődés ma már egyre inkább ezeket az igényeket próbálja kielégíteni a megújuló energiaforrások és a minél magasabb hatásfokú technikai megoldások középpontba helyezésével. Az innováció az energetika területén itthon is dübörög, sorra indulnak a kutatás-fejlesztési projektek, születnek vállalati szinten is előremutató megoldások. Mert a megoldás kulcsa az innováció.
Tiszta forrásból, sok energiát, elérhető áron és kiszámítható módon: ezt várják a szektor szereplőitől a fogyasztók. Az elvárásokra a választ pedig az innovatív gondolkodás és a rendszerszemlélet adja meg. A jövő a kicsi, fogyasztók közelébe telepített, magas hatásfokú, fosszilis és megújuló energiaforrásokat használó erőműveké. Ezek rendszerbe szervezése és minden érintett számára optimális működtetése egy teljesen új szemléletet igényel a szolgáltatóktól, mint az elmúlt évtizedekben egyeduralkodó erőművi óriásdinoszauruszok üzemeltetése.
Kicsikkel nagy rendszert üzemeltetni nem egyszerű feladat. Ezért indult el világszerte ezeknek az egységeknek virtuális erőműbe szervezése, amely gyógyírt kínál a rendszerszabályozási problémákra, miközben a megújulók arányának növelésére alapvető eszközt nyújtanak. A megújulók pedig azért fontosak, mert egyrészt ezek alapozzák meg a magyar energiaimport-függőség csökkenését, másrészt környezet- és klímavédelmi, valamint egészségügyi szempontból is jótékony hatással bírnak össztársadalmi szinten. Arról nem is beszélve, hogy a globális fejlesztéseknek köszönhetően egyre hatékonyabb és olcsóbb technológiák válnak elérhetővé.
A megújuló energiaforrások használata – főleg az időjárásfüggő nap- és szélerőműveké – viszont igen nagy kihívás elé állítja az energetikai szakembereket. Ezek klímavédelmi szempontból ugyan kitűnő választásnak bizonyulnak, ugyanakkor kiszámíthatatlan energiatermelésükre nem lehet fogyasztók millióit kiszolgáló rendszereket alapozni. Illetve lehet, de ehhez innovatív gondolkodás és új módszerek, technológiák kidolgozása szükséges – ennek a folyamatnak lett az eredménye többek között a virtuális erőmű, amely révén a magas hatásfokú, de méretükben kicsi földgázalapú erőművek és a megújuló energiaforrásokat hasznosító egységek együtt alkotnak egy nagyobb, így könnyebben kezelhető rendszert.
A megoldás – végső soron az innováció – működik! Ezt az ALTEO Group 2013-ban létrehozott, napjainkban már közel 50 megawattnyi kicsi erőművi kapacitást integráló virtuális erőműve is bizonyítja, amely az elmúlt évben Magyarországon elsőként egy szélerőművet is befogadott, és azzal kiegészülve működik azóta is sikeresen. Egy ilyen összetett erőművi entitásba a világon elsőként természetesen nem mi integráltunk időjárásfüggő egységet. Más országokban erre már találhatunk példákat, azt azonban látni kell, hogy az országonként eltérő energiahálózatok és szabályozási környezet miatt a máshol bevált példák nem másolhatóak, itthon egy teljesen új módszert kellett kialakítanunk.
És nem ez volt az egyetlen olyan fejlesztés és vívmány az elmúlt évben, amely előbbre vitte a hazai energetikát. A fejlesztések és a kutatásfejlesztési projektek dübörögnek, ez az innovációs tevékenység pedig végső soron a fogyasztók növekvő ellátásbiztonságában, olcsóbb számláin teremt értéket. Ez pedig mindannyiunk érdeke!