100 Magyar Energia és Klíma Innováció

A 100 Magyar Energia és Klíma Innováció 2024 című kiadványban megjelent köszöntője:

Tisztelt Olvasó!

Lassan megbarátkozunk azzal a ténnyel, hogy a világunk mind több megoldandó és egyben váratlan helyzet elé állít mindenkit.
Eddig az innovációról esetleg úgy gondolkodtunk, mint egy belső késztetésről, amely nyughatatlan lángelméket és modern(kedő) cégeket feszít, míg újabbnál-újabb ötletekkel állnak elő és ezzel állandóan görgetik a haladás szükséges vagy éppenséggel feleslegesnek és kényelmetlennek tűnő alkalmazkodásra kényszerítő folyamatát.
Az elmúlt évek egymásba érő, régiókat vagy akár világot megrázó eseményei talán végleg szertefoszlatták ezeket a vélekedéseket.
Ha a politikusok, cégvezetők, gazdasági és más szakemberek nyilatkozatait böngésszük, azt láthatjuk, hogy az innováció már valóban több mint hóbort, vagy csupán a változás önjelölt motorja. Mára az innováció nem más, mint a túlélés egyik letéteményese, ahogy ezt számtalan módon meg is fogalmazzák, mindenki a szakterületének megfelelő szavakkal és szenvedéllyel. Így van ez az energetikában is. Az elmúlt időszakban az eddig viszonylag stabil földgázár olyan hullámokat élt át, mintha egy (cseppet sem) vidám park hullámvasútján ülne, ami felett ráadásul a kezelők teljesen elveszítették a kontrollt. Az elektromos áram vagy az olaj ára szintén labilissá vált, miközben a környezetszennyezés és a klímaváltozás sem lett kisebb probléma. Hőhullámok, szárazság, viharok és villámárvizek – ezek ma már jóformán mindennaposak. Erre jött még rá a nyersanyag- és munkaerőhiány, valamint a globális kereskedelem és az alapanyagok korábban jól működő nemzetközi útvonalainak megbicsaklása.
Ebben a helyzetben minden jó ötletre, új megoldásra szükség van, ráadásul lehetőleg olyanokra, amelyek egyszerre adnak választ azokra a korábban jórészt ellentétes érdekekre, mint a megfizethető és elérhető energia, az alacsony kibocsátás, a fenntarthatóság, továbbá a kényelmesebb, egészségesebb élet.
Ezúttal ezeket a kihívásokat figyelembe véve szemléztük a hazai fejlesztéseket.

Radván Sándor
főszerkesztő

100 magyar agrár innováció 2022

A 100 magyar agrár innováció 2022 című kiadványban megjelent köszöntője:

Tisztelt Olvasó!

Már bő két éve, hogy hosszú idő után újra azzal kellett szembesülnünk, hogy napok alatt kiürültek az élelmiszerboltok polcai. A felelős – mint annyi nehézségért az elmúlt időszakban – a COVID-19 nevű szörnyűség volt.
Szeretnénk azt gondolni, hogy a járványt már a hátunk mögött hagytuk. Jelenleg ez is kétséges, de 2022. február 24-én aztán újabb válság ütött be az eddig sem annyira derült égből.
Az ukrajnai háborús konfliktus ismét „megtalálta” a nemzetközi ellátási láncokat, és a mezőgazdaság a korábbinál is nagyobb nehézségbe került. Jelenleg attól kell tartanunk, hogy a világ legnagyobb (többek között) kukorica- és gabonaexportőreinek kiesése miatt akár súlyos élelmiszerhiány várható például a Közel-Keleten és Észak-Afrikában.
A már korábban elinduló energiaválság nagyon súlyosan érinti a mezőgazdaságot, gondoljunk csak a földgáztól függő műtrágya-előállításra vagy az üzemagyag-igényes mezőgazdasági gépekre.
Ez az újabb válság ráerősít a korábbi trendekre, és rendkívül fontossá váltak az olyan kifejezések, mint az ellátásbiztonság, importkitettség, energiahatékonyság, egészséges élelmiszerek. A környezetvédelem továbbra is fókuszban marad, valamint a világjárvány egyfajta örökségeként az egészséges életmód és az ehhez elengedhetetlenül fontos egészséges élelmiszerek iránti igény is jelentősen megnőtt. A vegyszerhasználat mérséklése mindkét okból lényeges, többek között ezért is lett annyira forró téma napjainkra a precíziós gazdálkodás.
Ma már senkit nem kell győzködni, hogy a mezőgazdaság stratégiai fontosságú terület. Nem zsákmányolhatjuk ki a földjeinket, a tiszta víz is egyre inkább drága kincs, az áruk utaztatását kétszer is meg kell gondolni, ha egyáltalán nem esnek valamilyen okból eleve kiviteli korlátozás alá.
Hosszan sorolhatnám még, de ennyiből is látszik, hogy a mezőgazdasági innováció ma még fontosabb, mint valaha.
A 100 hazai mezőgazdasági innovációt bemutató kiadványunk szerkesztését még jóval a jelenlegi válsághelyzet előtt kezdtük el, de az események további súlyt adtak a fontosságának.
Szerencsére a magyar innováció ezen a téren is számos érdekességet tartogat. Azt szerettük volna, ha a Kedves Olvasó egy nagyobb rálátást kap erre a területre, ezért a korábbi kiadványainkból is merítettünk az összeállítás során, hogy ismét felidézzük az elmúlt néhány év kiváló kezdeményezéseit, eredményeit.
Minden Kedves Olvasónknak kellemes és hasznos időtöltést kívánok a kiadvány olvasása során, valamint békésebb, biztonságosabb és egészségesebb éveket.

Radván Sándor
főszerkesztő

A 100 magyar digitális fejlesztés 2021 című kiadványban megjelent köszöntője:

Tisztelt Olvasó!

A digitális átalakulás évtizedek óta velünk élő valóság. A sci-fik világa napról napra vált valósággá a szemünk láttára, és változtatta meg az életünket. Az ebben rejlő lehetőségekről és buktatókról már évek óta zajlott a tudományos és társadalmi vita, gondoljunk csak a kiberbűnözés, a megfigyelés veszélyeire, vagy a mesterséges intelligencia, az önvezető autók, illetve a robotok elterjedésével kapcsolatos aggodalmakra.
Miközben egyre többet lehetett hallani a diszruptív technológiákról, a fejlődést minden képzeletet felülmúlóan felgyorsító katalizátor egy vuhani piacon jelent meg 2019 decemberében – sajnálatos módon – egy vírus képében. Bár a pontos időpontok és a vírus eredete máig viták tárgyát képezik, az már nem kérdés, hogy a 2020-as év felülírt minden korábbi várakozást vagy elképzelést. Miközben világszerte ezrek és tízezrek küzdöttek a kórházakban az életükért, további milliók vettek részt – sokszor erejükön felül – a védekezésben és szinte mindenki a maga területén azért, hogy az eddig megszokott életminőségünket fenntarthassuk, vagy legalább a károkat enyhíthessük és a jövőben a kiszolgáltatottságot csökkentsük. Megkerülhetetlenül nagy szükség lett a digitális technológiákra a gazdaság vagy a társadalom működőképességének fenntartásához. Sok szakember ért egyet abban, hogy az elmúlt év eseményei hatására a digitális világban négy–öt év fejlődése zajlott le mindössze egyetlen év alatt, és a fejlesztés tempója nem is látszik csökkenni. Sajnos még a világjárvány sem ért véget, de talán már elkezdhetünk a jövő felé is tekinteni.
Így tettünk mi is, amikor 100 hazai digitális fejlesztést gyűjtöttünk össze, ezúttal is ügyelve arra, hogy egy egészen széles kört fedjünk le a válogatással. Bár sokan a modern technológiákat a Szilícium-völgyhöz, illetve távol-keleti országokhoz kötik, ezúttal is bebizonyosodott, hogy a magyar innovátorok kreativitása bámulatos!

Radván Sándor
főszerkesztő

100 magyar találmány és fejlesztés 2021

A 100 magyar találmány és fejlesztés 2021 című kiadványban megjelent köszöntője:

Tisztelt Olvasó!

Embereket, családokat, nemzeteket megpróbáló időket élünk. A koronavírus olyan helyeken is okoz fájdalmas sebeket, ahol eddig nem is gondoltuk volna.

Vagyunk jó páran Magyarországon, akik számára a hiánygazdaság nem néhány fejezetet jelent a történelemkönyvek XX. századdal foglakozó oldalairól, hanem éveken, akár évtizedeken át tartó, személyesen megélt, küzdelmes valóságot. A hiány aztán számos érdekes ötletet is szült, hiszen rákényszerített bennünket a nem rendhagyó megoldások keresésére. Ez a kényszerhelyzet végül sokakat tanított meg a szokványostól eltérően gondolkodni és új utakat találni.

A régi idők aztán elmúltak és a világban zajló hatalmas gazdasági növekedést látva alighanem a legtöbben azt gondoltuk, hogy a következő évszázad elejére az ilyen, kényszerektől terhes időszakokat örökre magunk mögött hagytuk. Sajnos nem így lett, az új évezred új válságokat is hozott. Alig lábaltunk ki a gazdasági világválságból, máris egy gyilkos kórokozó keseríti meg milliók életét világszerte és a környezetszennyezés is mind aggasztóbb méreteket ölt. Ha mindez nem lenne épp elég baj, mintegy poszt-COVID tünetként jelennek meg újabban a híradásokban nap mint nap újabb, immár gyakran globális léptékű hiányok. Sorra jönnek a hírek: acélhiány, papírhiány, konténerhiány, földgázhiány, üzemanyaghiány, chiphiány és persze az ezek által gerjesztett újabb al-hiányok fenyegetik a gazdaságot, nehezítik a mindennapi életet. Az okok szerteágazóak, és gyakran ködösek is, de láthatóan új megoldások kellenek. Ha valamikor nagy szükség volt új fejlesztésekre, problémamegoldó elmék ötleteire, az napjainkra hatványozottan igaz.

Természetesen önmagában az innováció sem csodaszer, de hatalmas lehetőségeket adhat a kezünkbe, hogy új utakra tereljük globális gazdasági függőségektől, hiányoktól és túlfogyasztástól szenvedő világunkat. Sok ajtó zárult be az elmúlt két évben, de közben naponta nyílnak meg újnál újabb lehetőségek. Arra bíztatom a kedves Olvasót, merjük elengedni a múltat és megragadni a napjainkban adódó új lehetőségeket! Munkám során számtalan hazai innovátorral találkozom nap-mint nap. Elhivatottságukat, szenvedélyüket, kreativitásukat és testet öltő ötleteiket látva bizton állíthatom, a magyar találékonyság máig bőségesen tartogat pozitív meglepetéseket a világ számára. Ebben bízva kívánok kellemes időtöltést a kiadvány olvasásához, a felvonultatott 100 fejlesztés és kitalálóik számára pedig sok sikert!

Radván Sándor
főszerkesztő

A 100 magyar találmány és fejlesztés 2020 című kiadványban megjelent köszöntője:

Tisztelt Olvasó!

A 21. század eltelt két évtizede megtanított bennünket arra, hogy a traumák átformálhatják a hétköznapi életet is.

2020 a megrázó változás éve.
A koronavírus járvány következtében a szemünk előtt változnak meg a munkahelyek. A távmunka ma már nem kérdés, hanem sokaknak az egyetlen lehetőség. A tömeges távoktatás homályos fikcióból hetek alatt valóság lett, még ha az indulás nem is volt zökkenőmentes.
Átalakulnak a szokásaink is. Az online vásárlás olyan sokkolóan gyorsan terjedt el, hogy a csomagszállító és futárcégek minden erejüket bevetve is alig-alig tudnak lépést tartani az igényekkel.
Készpénz nélküli társadalom és érintés nélküli fizetés? Évek alatt nem léptünk akkorát efelé, mint az elmúlt pár hónapban! A technikától hagyományosan ódzkodók is tömegesen tanulják a digitális világ használatát.
Tömegek kapcsolódnak be az online világba, a hálózatok csúcsra járatva, és nem valószínű, hogy ezután nagy visszaesésre kellene számítani. Utazások, tárgyalások, meetingek helyett ma szinte kizárólag online konferenciák zajlanak.
De hogy jön ide az innováció? Nos, már egy jó ideje lehetett arról hallani, hogy gazdasági válság közeledik. Az innováció mint egy csodafegyver ennek hatásait csökkentette volna, de máshogy alakultak a dolgok.
Azt gondolnánk, hogy a mai gazdaságba olyan biztonsági megoldások vannak beépítve, hogy a változások csak lassan tudnak végbemenni, mint amikor egy nagy óceánjáró gyorsít, lassít, vagy éppen kanyarodik.
Ez bizony nem így van. A válság máshogy köszöntött ránk, a gazdaság pillanatok alatt állt le, és fordult meg az élet.
Mégis bizakodók lehetnek a kreatív elmék és intézmények, vállalatok, ugyanis az ilyen időszakban felértékelődnek a problémákra megoldást adó ötletek, kutatások. Sőt, a gazdaság újraindításánál óriási szerepe lehet az innovációnak, a forradalmi megoldásoknak.
Ebben a kiadványban 100 magyar találmányt és fejlesztést gyűjtöttünk össze, amelyekkel be szeretnénk mutatni, hogy a magyar kreativitásra napjainkban is érdemes alapozni, illetve megéri befektetni ebbe a területbe.
Kérjük, tartson velünk ennek a válogatásnak a lapozgatásával.

Kellemes olvasást és inspirálódást kívánok!

Radván Sándor
főszerkesztő

A 100 Legérdekesebb Magyar Innováció 2018 című kiadványban megjelent köszöntője:

Tisztelt Olvasó!

A szakemberek nagy része nemzetközi szinten egyetért abban, hogy az innováció napjainkra egyedülállóan fontos, sőt, megkerülhetetlen tényezővé vált. A technológiai fejlődés hihetetlen méreteket öltött, az élet minden területét átszövi, és nemcsak az ipar, hanem még olyan területek (például a mezőgazdaság) jövőjét is meghatározza, amit néhány éve még nem is gondoltunk volna. Magyarország jövőjét is alapjaiban érinti, hogyan tudunk ebben a gyorsan változó világban helytállni. Itt az idő, hogy a méltán híres, innovatív magyar szellem ismét aktivizálja magát, és még nagyobb fordulatszámra kapcsoljon!
A 100 legérdekesebb magyar innováció című, évente megjelenő kiadvány lapjain ezt szeretnénk mi is elősegíteni a magyar kormány törekvéseivel is összhangban. Ötleteket, inspirációkat kívánunk adni kreatív honfitársainknak, emellett összehozni az érintett feleket is, segítve, hogy ne csak jó ötletek szülessenek, hanem azok meg is valósuljanak, és befussák azt a pályát, amire érdemesek, hasznot hajtva az innovátornak és Magyarországnak egyaránt.
A neves személyekből álló zsűri segítségével igyekeztünk nagy nemzetgazdasági jelentőségű, akár nemzetközi figyelemre is számot tartó kezdeményezéseket felkutatni és bemutatni. Emellett ügyeltünk arra is, hogy ne feledkezzünk el azokról a találmányokról sem, amelyek a mindennapi élet különböző területein hozhatnak újat, segítségünkre lehetnek a hétköznapokban is.
A kiadvány mellett egy nívódíjat is alapítottunk, amelyet a kiadványba bekerülő száz innováció tulajdonosai minden évben jogosulttá válnak feltüntetni. Ezen felül – a zsűri döntése alapján – külön kiemeljük a TOP 10 innovációt, amelyeket a szakemberek titkos szavazás során ítéltek a legjobbnak.

Kellemes olvasást és inspirálódást kívánok!

Radván Sándor
főszerkesztő