Váncza József

A 100 Legérdekesebb Magyar Innováció 2018 című kiadványban megjelent írása:

Innováció a versenyképes és fenntartható termelés érdekében

A termékek – akár tárgyiasított, akár szolgáltatások – innovációs lánca hagyományosan magába foglalja a kezdeti és részletes koncepció kidolgozását, a technológia megtervezését, az azt végrehajtani képes szervezet működésének megszervezését, az értékesítés és használat üzleti modelljének létrehozását. A modern információs és kommunikációs technológiáknak köszönhetően lehetőség van már a termékek életciklusának követésére, a használat során nyerhető adatok elemzésére és ez alapján működésük jobbítására, valamint a jövőbeli termékekre vonatkozó következtetések levonására.

Az, hogy a piacokat akár beláthatatlanul gyorsan változó viszonyok jellemzik, melyekhez igen rövid időn belül kell újra és újra alkalmazkodni, mára közhely. Így az innovációs láncban részt vevő felek lényegében együttműködésre vannak kényszerítve. Hasonlóképpen a jellemzően termelési hálózatokban zajló gyártási folyamatokhoz, maga az innováció is hálózatokban történik, aminek folyamatába egyre inkább bevonódnak mind az ügyfelek (mint leendő felhasználók), mind pedig a beszállítók (mint a termékek egyes komponenseinek vagy a szolgáltatások egyes elemeinek forrásai). Ezt katalizálják az infokommunikáció eszközei is, melyek ma már rutinszerűen támogatják az innováció mindinkább nyitott folyamatait. Kulcsproblémáknak immár a felek közti bizalom felépítése és fenntartása, a biztonság garantálása, a szellemi jogok megosztása, védelme és érvényesítése tekinthetők.

A változó viszonyokhoz való alkalmazkodáson túlmutató stratégia maguknak az igényeknek az alakítása. Ilyen törekvések állnak a gazdaságosan gyártható termékcsalád-portfóliók kiajánlása, a platformjellegű szolgáltatások megjelenése és általában a termékek és szolgáltatások elválaszthatatlan kínálatának hátterében. Ennek érdekében a cégek – és esetenként már a globális, multinacionális társaságok is – arra törekszenek, hogy ügyfeleikkel együtt „alkotva” hozzák létre termékeiket és szolgáltatásaikat, amelyek valódi értéke csak a használat során alakul ki. Ezáltal a felhasználó is elismerten az értékteremtési lánc aktív részesévé válik.

Egy innováció társadalmi értéke a használat során válhat csak igazán világossá: miben és mennyiben talál bele társadalmi igényekbe és védi annak értékeit, beleértve a tágabb természeti-társadalmi környezet értékeit is. Így, jóllehet számos olyan álláspont van, ami az innovációhoz nélkülözhetetlen kreativitás, szellemi-kutatási szabadság védelme érdekében a központi szabályozás majd minden formáját kizárná, az együttes értékteremtés (és -megőrzés) érdekében mégis teret nyer az a felfogás, amely az innováció ösztönzésének és támogatásának alapfeltételét egy alkalmas ökoszisztémában látja. Ennek fő résztvevői – más-más feladatkörrel és felelősséggel – a piacon szereplő cégek, a kutatásban és oktatásban kulcsszerepet játszó egyetemi és akadémiai szféra, valamint szabályzó, monitorozó és támogató szerepében az állam.

Nem kétséges, hogy ez az ökoszisztéma igen bonyolult, többszintű, nem is minden esetben átlátható és világosan szabályozható kapcsolati hálók és mechanizmusok révén működik, ugyanakkor éppen ez ad lehetőséget arra, hogy maga is alkalmazkodó, rugalmas, változásra képes környezetet biztosítson az innováció számára. Tehát itt többről van szó, mint újabb és újabb termékek és szolgáltatások létrehozása – hiszen magát az ezt lehetővé tévő környezetet kell megteremtenünk és fenntartanunk. Ha erre nem vagyunk képesek, a versenyképes és ugyanakkor fenntartható termelés válik elérhetetlen céllá.