A TOP 10 magyar találmány és fejlesztés 2020

TOP10 díjátadó 2020

Budapest, 2021. október 14.  – A TOP 100 MEDIA kiadó ünnepélyes keretek között átadta a 100 magyar találmány és fejlesztés 2020 című kiadványban szereplő innovációk, szakmai zsűri által legjobbnak ítélt tíz jelöltjének járó elismerést, további négy fejlesztést pedig különdíjjal jutalmaztak. A díjazottak között egészségügyi, környezetvédelmi megoldások, tanulást segítő szoftver, valamint vadgázolás elleni rendszer is megtalálható.

A TOP 100 Media kiadó gondozásában évente megjelenő, adott témakörre fókuszáló kiadvány sorra veszi az aktuális eredményeket és rendszerezve közzéteszi azokat. Második, 100 magyar találmány és fejlesztés 2020 címet viselő kiadásukban a startupoktól a nagyvállalatokig, a hulladékgazdálkodástól a mesterséges intelligenciáig megtalálhatók különleges fejlesztések és megoldások, melyek közül nyolctagú szakmai zsűri választotta ki a tíz legjobb újítást. A pandémia miatt most került sor a díjátadóra, ahol Sebők Katalin, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) vállalati innovációs elnökhelyettese adta át az elismeréseket.

„Örömmel állunk minden olyan kezdeményezés mellé, amely összegyűjti, bemutatja és elismeri a KKV szektor legújabb innovációit, így ösztönözve a vállalkozásokat arra, hogy saját újítások fejlesztésébe fogjanak. Napról napra egyre több kiváló és elismerést érdemlő magyar megoldás születik, melyek társadalmi hasznosulás révén fokozzák Magyarország versenyképességét” – emelte ki az Elnökhelyettes.

Négy különdíjat is kiosztottak az eseményen, melyeket az NKFI Hivatal elnökhelyettese mellett dr. Bársony Farkas, az AmCham Hungary igazgatósági tagja, a Magyar Honvédség képviseletében Filótás István dandártábornok, valamint Radván Sándor, a Top100 Media kiadó főszerkesztője adott át.

A 100 magyar találmány és fejlesztés 2020 címet viselő kiadvány célja, hogy különböző területekről összegyűjtse és népszerűsítse a magyar vívmányokat, valamint további cégeket, kutatókat, startupokat ösztönözzön az innovációs körforgásba való csatlakozásra.

A Top10 díjazott

Különdíjak:

A Zsűri tagjai:

Jörg Bauer, a Tungsram Csoport elnök-vezérigazgatója

Jörg Bauer

a Tungsram Csoport
elnök-vezérigazgatója

Szalai Piroska, a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány kuratóriumi elnöke

Szalai Piroska

a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány
kuratóriumi elnöke

Dr. Bársony Farkas, az Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham Hungary) elnöke

Dr. Bársony Farkas

az Amerikai Kereskedelmi Kamara
(AmCham Hungary) elnöke

Szarka Csaba ezredes Magyar Honvédség Modernizációs Intézet, Innovációs Igazgatóság, Innovációs Stratégiai Osztály

Szarka Csaba ezredes

osztályvezető, Magyar Honvédség Modernizációs Intézet,
Innovációs Igazgatóság,
Innovációs Stratégiai Osztály

Dr. Grasselli Norbert, a Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója

Dr. Grasselli Norbert

a Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási
Közhasznú Nonprofit Kft.
ügyvezető igazgatója

Ulbert István egyetemi tanár az MTA doktora, általános orvos és villamosmérnök, Pázmány Péter Katolikus Egyetem, Információs Technológiai és Bionikai Kar, valamint Természettudományi Kutatóközpont, Kognitív Idegtudományi és Pszichológiai Intézet

Ulbert István egyetemi tanár

az MTA doktora, általános orvos és villamosmérnök,
Pázmány Péter Katolikus Egyetem, Információs Technológiai és Bionikai Kar,
valamint Természettudományi Kutatóközpont,
Kognitív Idegtudományi és Pszichológiai Intézet

Harsányi Gábor a Goodwill Consulting Fejlesztési Tanácsadó Kft. ügyvezetője, tulajdonosa

Harsányi Gábor

a Goodwill Consulting Fejlesztési Tanácsadó Kft.
ügyvezetője, tulajdonosa

Dr. Lőwy Dániel a VALOR HUNGARIAE Zrt. tudományos igazgatója

Dr. Lőwy Dániel

a VALOR HUNGARIAE Zrt.
tudományos igazgatója