Osztovits Ádám
a PwC Magyarország Üzleti tanácsadás üzletágának vezető partnere
A 100 legérdekesebb magyar innováció 2018 című kiadványban megjelent írása:
Csak egy maradhat
Innováció, digitalizáció, transzformáció és generációváltás – ezek a leggyakoribb témák mostanság a sikeres üzletemberek és felelős döntéshozók köreiben. Micsoda felüdülés néha megtörni a növekedés-profit-szabályozás-osztalék beszélgetéseket!
Az innováció szép lassan a mindennapjaink részévé válik, a stratégiai folyamatok, szervezet és emberek szintjén is, hiszen a legjobb eszköz arra, hogy életünket megkönnyítse, jobbá, de legalábbis érdekesebbé tegye.
Sőt, a 21. század sikerei olyan innovációkról szólnak, amelyek nem a mai igényekre reagálnak, hanem megelőzik azok létrejöttét. A legjobb megoldások, legnagyobb ötletek túlnyúlnak a határokon, kultúrákon, globálisan is megállják a helyüket. Az ezen dolgozóknak gyorsnak és együttműködőnek kell lenniük, hiszen ma egy időben a Föld számos pontján lehet, hogy ugyanazon tevékenykednek mások is, és közülük is csak egy maradhat.
Az átfogó vállalati, kutatói, politikai önismeret része a piac globális feltérképezése, amely által képesek lehetünk előre gondolkodni és valós igényekre születő praktikus megoldásokat vizionálni. Ezenkívül fontos, hogy legyen rálátásunk arra, min dolgoznak és milyen kihívásokkal szembesülnek saját kollégáink, ügyfeleink, kutatótársaink, és milyen mindennapi problémák érintik a társadalmat.
Magyarország nincs rossz helyzetben, ha innovációról van szó. Tudósaink, feltalálóink, intellektuális hagyományaink, na és a magyar furfang szinte minden körülmények között megfelelő merítést adhat. Ráadásul ahhoz, hogy innovatívak legyünk, nem feltétlenül kell a milliárdos népesség, hagyományos erőforrások, katonai és politikai potenciál vagy évezredes demokratikus tradíciók, esetleg birodalmi múlt. Épp ezért nem indulunk óriási hátrányból.
Mi a PwC-nél azon dolgozunk, hogy innovációink által jobb hely legyen a világ, és a társadalom fontos problémáit segítsünk megoldani. Már rég nem egy konzervatív, unalmas könyvvizsgáló és adótanácsadó cég vagyunk. Globális kapcsolati hálóval és tudásbázissal rendelkezünk, Budapesten és Győrben 800 munkatársunk nemzetközi színvonalon osztja meg szakértelmét, és járul hozzá ezzel a hazai vállalatok fejlődéséhez.
Magyarországi nagyvállalatoknak beszerzésoptimalizálást végzünk adatbányászati megoldásokkal, másoknak drónt reptetünk karbantartási előrejelzésekhez és beruházásmonitoringhoz. Van olyan ügyfelünk, akinek robotikai megoldásokat ajánlunk, és mesterséges intelligenciával segítjük digitális stratégia építésében. Akad olyan szervezet is, amelyet saját inkubátor és kockázatitőke-alap létrehozásában támogatunk.
Hiteles think-tank-ek vagyunk itthon is az elektromos autózás, sharing economy, Big Data, körkörös (fenntartható) gazdaság témákban, legújabb tanulmányunk pedig a jövő digitális farmjáról fog szólni. Tanácsadóinkat Google campben képezzük tovább, inkubátort működtetünk fintech start-up cégeknek, tanácsadási üzletágunk 30%-kal növekszik, a könyvvizsgálaton Big Data- és AI-módszerekkel modernizáljuk a munkafolyamatokat, adótanácsadóink között tucatnyi programozó automatizált adózási megoldásokat fejleszt ügyfeleinknek.
A PwC globálisan évről évre összegyűjti a világ leginnovatívabb cégeit, azok sikereit, K+F eredményeit, és elemzi költéseiket. Az a lista a Google-ról, Tesláról és társairól szól. Örülünk, hogy Magyarországon is létrejött egy ilyen kezdeményezés, és ebben segíthetünk. Rajtunk nem fog múlni, hogy a globális rangsorban mi is szerepeljünk.